Budapest100

NYISSUNK A TÉRRE!

Duray a Hunyadi téren

Duray Tiborhoz kapcsolódó programok is várják idén a Budapest100 látogatóit.

Időpont: 2018. május 5-6.

Nyolcadik alkalommal kerül megrendezése a Kortárs Építészeti Központ (KÉK - http://kek.org.hu/) Budapest100 programja, melynek aktuális mottója: NYISSUNK A TÉRRE! Budapest terei, és az ott álló épületek izgalmas és színvonalas programokkal várják az érdeklődőket a május 5-6-i hétvégén.

Idén a Duray Tibor életművet gondozó gyűjtemény is csatlakozik az eseményhez, melynek keretében Duray művek reprodukcióit bemutató kiállítás, és a művész életéről, munkásságáról szóló szakmai elődadás várja a látogatókat a Hunyadi tér 3. szám alatt álló épületben.

Duray Tibor 1937-ben költözött át néhány hónapra a Hunyadi téri kis albérleti szobájába – éppen nagy példaképének, Derkovits Gyulának egykori lakásával szembe –, ahol számos kiemelkedő művét festette meg; a Hunyadi teret ábrázoló képei mellett pl. a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Alvók (1937) című olajfestményt.

A kiállítás a Hunyadi tér 3. negyedik emeleti körfolyosóján kerül megrendezésre, ahol Duray műveinek másolataiból láthatnak egy szűk válogatást az odalátogatók május 5-én és 6-án egész nap. Dudás Barbara művészettörténész Duray Tibort bemutató előadásán pedig szombaton és vasárnap 15:00 órai kezdettel vehetnek részt az érdeklődők.

További információk a Budapest100 idei helyszíneiről és programjairól:
http://budapest100.hu/

Hírek a Hunyadi tér 3. eseményeiről az alábbi linken olvashatók:
https://welovebudapest.com/2018/04/27/kereskedok-muveszek-es-ongyilkosok-a-piac-toszomszedsagaban-a-hunyadi-ter-3-a-budapest-100-on/

Csatolt képek:
Hunyadi tér II., 1937
Tér, 1937